Kalandjaink

Hátimotoros célbadobó - célraszálló verseny

2009. augusztus 2-án abból a célból gyűltünk össze a reptéren, hogy megküzdjünk egymással hátimotoros célbadobás és leállított motoros célraszállás versenyszámokban. 11 versenyző és sok segítő klubtárs és néző jelent meg.

Hátimotoros sebességi világrekord 100 km-es háromszögön

A Plasma a szívemcsücske-ernyők között dobogós helyen áll azóta, hogy Szabó Gyuri jóvoltából először kipróbáltam. Repültem vele erős szélben, szélnyírásban, vaj időben, termikben, brutál termikben, olyan időben is, amire Péter azt mondta, nem vagyok normális… És jól vizsgáztunk. Egy dologgal nem igazán birkóztam meg, a forgolódó szélcsenddel (ernyősöknek ez talán nem annyira paradox fogalom), hajnali harmatos fűben, de volt pótvizsga lehetőség. Kellő tisztelettel közelítettem hozzá, mert eléggé más, mint amit megszoktam. Csak úgy hívom, Villámgyors Kiskedves. Olyasmi, mint kicsi Lányunk. Vibrálóan energikus, kicsi, karcsú, mosolygós, értelmes, és szépséges. Kiváló választás egy sebességi rekordkísérlethez.

Hátimotoros economy céltáv, női világrekord

Már nem tudom, ki mondta azt a motoros könnyűrepülés magyar nagyjai közül, hogy az UL hagyományosan a legtöbb rekordot termelő szakág, de nagyon igaza van. Idén különösen sok hátimotoros és trike-os világrekord született. Még mindig fiatal a sportunk, ez is benne van, meg persze a női alaprekordok felállításának, megdöntésének lehetősége. Meggyőződésem, hogy lehetne színesíteni magyar nevekkel a rekordlistát (és nem csak a nőit), tele vagyunk jó pilótákkal.

Hátimotoros economy háromszög világrekord

A 2008-as FAI-CIMA Comission Meeting több kedvező változást is hozott a Microlight pilóták számára. Ami engem érint, az az, hogy 2009-től - egyelőre csak a lábról induló hátimotoros osztályban - Richard Meredith Hardy kezdeményezésére létrehoztak külön női kategóriát is...

 

Budapest-Bamako rally 2009 - Motoros ernyővel Afrikában

2008 november 28-án délelőtt kaptam a telefonhívást, hogy Afrikába kellene mennem légi videózni, vállalom-e? De gyorsan döntsek, mert ma van a vízumügyintézés utolsó napja. Én általában jól meggondolom, mielőtt fontos döntéseket hozok, de most nem ezt tettem. Félórányi gondolkodás után egy telefon Gál Szabó Andrásnak, a főszervezőnek, és már mentem is igazolvány fényképeket készíttetni, hogy még aznap délután bevigyem Pestre az útlevelemet...

Országünnep - kulturális, zenei és hátimotoros kaland a Körös Sárréten

Ismerős Arcok koncertet kerestem a neten, és a Vésztőmágori Országünnep honlapján kötöttem ki. Az Arcokon kívül Ghymes, Kormorán, István a király, Varga Miklós... Mindez Békés megyében. Nem gondolkodtunk sokat, hogy menjünk-e.

A nagy szülinapi repülés 170 km PPG-vel

Öcsémnek, Tominak szeptember elsején van a születésnapja. Szegény, sose tudta, hogy várja-e ezt a napot, vagy se, szeresse-e vagy utálja, hiszen ezen a napon kezdődik az iskola. Ezen persze már túl vagyunk, hiszen idén, 2004-ben, már a 33.-at ünnepelte. Azt terveztük, hogy a születésnapját egy szép repüléssel fogjuk emlékezetessé tenni.

Húsvéti repülés

Termikelés, felhőalap, motorleállás, miegymás...

Hátimotorral a Mátra felett

A 2004. év augusztusát egy szép, Mátra feletti repüléssel búcsúztattuk. A szokásos trióban repültünk, vagyis az Öcsém Szabó Tamás, a barátunk Kiszel István és jómagam Szabó Péter. Pisti autójával és utánfutójával indultunk Gödöllőről Gyöngyösre, pontosabban a Pipishegyi repülőtérre.

Zúzmarás PPG repülés, némi nosztalgiával

2003.12.28. az egyik legszebb repülésem napja. Valahogy úgy sikerült ez a repülés, hogy nagyon szép környezetben, számomra emlékezetes, nosztalgikus helyeken repülhettem, miközben kicsit évzáró hangulatban el is nosztalgiáztam, az érintett helyek miatt, amerre elrepültünk, és a személyek kapcsán, akikkel kapcsolatban kerültem e repülés során.

Syndicate content
Clicky Web Analytics