Repülős-ejtőernyős-stewardeses-lezuhant utasszállítós-űrhajós-meteorológusos viccek gyűjteménye VI.

Gyűjtjük a repülős és ejtőernyős vicceket. Egy részük saját gyűjtés, egy részük pedig megjelent a http://www.pg.c2.hu/ siklóernyős portál fórumának Humor topic-jában. Bízván abban, hogy csecsemők és túlpihentek is olvasnak minket, benne hagytuk a szakállas és fárasztó vicceket is. Ha tudsz olyat, ami itt nem szerepel, osztd meg velünk. Jó szórakozást!  


229.
A repülés néhány szabálya
1. A botkormányt előre tolva, alattunk a házak mérete nő, hátrahúzva pedig csökken. Huzamosan hátrahúzva tartva a kormányt, a házak ismét nőni kezdenek.
2. A repülés nem veszélyes, csak a lezuhanás az.
3. Jobb lent lenni és azt kívánni, bárcsak fent lennénk, mint fordítva.
4. Egy repülőgépen csak akkor feleslegesen sok az üzemanyag, ha lángra kap.
5. A gép orrán lévő légcsavar a pilótát hivatott hűteni. Ha leáll, a pilóta rögtön izzadni kezd.
6. Bizonytalan helyzetben tartsd a repülési magasságot. Az éggel még soha senki nem ütközött.
7. A "jó" leszállás az, ami után saját lábon elhagyható a gép. A "nagyszerű" leszállások pedig azok, amelyek után a gép tovább használható.
8. Amennyire csak lehet, törekedjünk arra, hogy a gép hegyes vége mindig előre álljon.
9. Azt, hogy kerekekkel felfelé szálltál le onnan veszed észre, hogy a rámpához csak teljes gázzal tudsz eljutni.
10. Tartsd távol magad a felhőktől. Megbízható források szerint a hegyek előszeretettel bujkálnak a felhők között.
11. A sima leszállásnak három egyszerű szabálya van, de ezeket sajnos senki nem ismeri.
12. Ha az ablakból csak körbe-körbe forgó talajt látsz és az utastérből a zűrzavar hangjai szűrődnek, akkor a dolgok nincsenek egészen rendjén.
13. A gravitáció nem ötlet, hanem természeti törvény, amely ellen fellebbezésnek helye nincs.
14. A sebesen zuhanó alumínium tárgy kontra mozdulatlan föld csatát eddig mindig a föld nyerte meg.
15. A józan döntőképesség alapja a tapasztalat. Sajnos a tapasztalatot a rosszul meghozott döntések gyarapítják.
16. Tanulj mások hibáiból. Nem fogsz annyi ideig élni, hogy valamennyit magad is elkövessed.
17. Légy éber! Így is lesz mindig valami, ami elkerüli a figyelmedet.
18. Egy pilóta számára leghaszontalanabb három adat: a gép feletti magasság, a kifutópályán megtett úthossz és a tized másodperccel előbbi pillanat.
19. A levegőben csak a madarak lehetnek okosak!


228.
Egy DC-3 gurul a startra, semmi festés nincs rajta, kifényesített alutörzse csillog-villog.
Torony: N1467 milyen polírozóanyagot használ?
Pilóta: csak sebességet, uram!


227.
Pilóta: Frankfurt Information, itt Delta Bravo Zulu. Dinkelsbühl felett vagyunk 95-ös szinten.
Torony: Akkor München Információt kell meghívniuk.
Pilóta: Igen, tudom, de Önöknél jobban tetszik a műsor.


226.
A repülésben a legveszélyesebb:
- egy pilóta szerszámkészlettel
- egy politikus jó ötlettel...


225.
Pilóta: Graz torony, itt Cessna 457-es!
Torony: Cessna 457-es jöhet a közlemény!
Pilóta: Graz, úgy látszik nem sok vizet zavarok itt. Hogy néz ki a föld feletti sebességem?
Torony: Nos, attól függ.Ha ön egy sárkányrepülő, akkor pont jó!


224.
A fapados repülőgép késve indul. A stewardess mentegetőzik a hangosbeszélőn:
- Tisztelt utasaink! Szíves elnézésüket kérjük a hosszú késésért, de a pilótának valami nem tetszett a motor hangjában. A kapitányt kicseréltük, a cserepilóta kellemes utazást kíván mindenkinek!


223.
Repülőgép közeledik éjszaka a reptér felé. A pilóta elhatározza, hogy megtréfálja a tornyot. Eltorzított hangon szól a mikrofonba:
- Találd ki, hogy ki vagyok!
Erre az irányítótorony diszpécsere lekapcsolja a leszállópálya fényeit, és visszaszól:
- Te meg találd ki, hogy hol vagy...


222.
Clinton elnök gépe leszállni készül Washingtonban. A kapitány a hangosbemondóban:
- Elnök úr, kérem állítsa a szék támláját és a stewardesst függőleges helyzetbe!


221.
Miért van már egy hete az erdőben kijárási tilalom?
- Mert az elefánt repülni tanul.
- És miért lapos a krokodil?
- Megszegte a tilalmat...


220.
Egy utasszállító gép a város felett iszonyatosan nagy ködbe kerül, a tájékozódás szinte lehetetlen. A pilóta nagy bravúrral egy, a ködből kilátszó felhőkarcoló nyitott ablakához kormányozza a gépet, és bekiált:
- Hol vagyok?
Bentről, egy íróasztal mögül fiatal hang visszakiabál:
- A gépben, uram!
Pilóta arca felderül, megköszöni, és a sűrű ködben elnavigálja a gépet a reptérre. Landolás után kérdezi az irányító:
- Hogy találtál ide ebben az istentelen ködben?
- Egyszerű volt: A felhőkarcolónál a tag egy egyszerű kérdésre adott egy egyszerű, érthető, de teljesen használhatatlan választ. Ebből rögtön tudtam, hogy ez a Microsoft Helpdeskje, amiről meg azt tudtam, hogy melyik épületben van, tehát volt egy fix pontom, ahonnan már be tudtam lőni a repteret is.


219.
Pilóta: - Jó reggelt Uram!
Torony (letörten): Ne uramozzon itt engem... megdolgozom a pénzemért!


218.
Kannibál kisgyerek sétálgat a dzsungelben az apjával. Egyszer csak elszáll felettük egy repülőgép.
- Ez mi, apu? - érdeklődik a kissrác.
- Tudod, fiam, olyan ez, mint a homár! A páncélja ehetetlen, de a belseje nagyon finom!


217.
Mi az, ami nem jó, ha kihallatszik a pilótafülkéből?
- Hű, ez az uccsó feles nem kellett volna...
- Te dohányzol...? Nem?? AKKOR MI EZ A FÜST?!
- Mit akarsz? Másszak ki és ragasszam vissza??
- Húha... HÚHA!....
- Mondjuk azt az utasoknak, hogy légörvény!!
- Kapitány úr, megvan az inzulinja!.... KAPITÁNY ÚR!!!


216.
Pilóta: Torony, kérem tegyék szabaddá a Whiskey Charlie futópályát!
Torony: a micsodát?
Pilóta: szabaddá a WC felé vezető utat. Hasmenésem van.


215.
Bátorság az, amikor egy férfi tök részegen hajnal négykor hazajön, megpillantja a seprűt tartó, tomboló feleségét és megkérdezi tõle:
-Takarítasz vazze.., vagy repülsz valahova?


214.
Torony: Ön most egy Airbus 320 vagy 340?
Pilóta: Egy 340 természetesen!
Torony: Akkor ebben az esetben lenne szíves a start előtt a másik két hajtóművet is bekapcsolni? 


213.
Torony egy pilótának, aki különösen durván tette le a gépet:
A leszállás nem ördöngösség, az utasoknak finomabban is a tudtukra lehet adni, hogy földet értek.
Pilóta: Nem számit, úgyis mindig tapsolnak.


212.
Torony: Leszállás után kérem, guruljon a Taxiway Alpha 7, Alpha 5, Whiskey 2, Delta 1 és Oscar 2.
Pilóta: Mi van? Mi itt nem ismerjük ki magunkat.
Torony: Nem tesz semmit, én is csak két napja dolgozom itt.


211.
Pilóta: Startengedélyt kérünk.
Torony: Bocs, de nem kaptuk meg a repülési tervüket. Hova szeretnének repülni?
Pilóta: Természetesen Salzburgba, mint minden hétfőn.
Torony: De ma kedd van!
Pilóta: Mi? ... Ja akkor ma szabadnaposak vagyunk.


210.
Torony: Magasság es helyzet?
Pilóta: 1.80 m vagyok, és baloldalt elöl ülök.


209.
Torony: Van elég üzemanyaguk vagy nincsen?
Pilóta: Igen.
Torony: Mi igen?
Pilóta: Igen Uram!!!


208.
Torony: Adja meg legyen szíves, várhatóan mikor érkeznek.
Pilóta: Hmmmm... A kedd jó lenne.


207.
Az orosz-amerikai ellentétek idején Kolja repülőgépét amerikai légtérben lelövik.
Mivel sikerül katapultálnia, elfogják.
Leültetik, a szemébe világítanak és feltesznek neki egy kérdést:
- Kolja! Mondd el nekünk a MIG 29-es műszaki adatait!
Kolja csak hallgat. Intenek, elviszik szegényt és jól megverik.
Egy hét múlva ismét kihozzák a cellájából és rákérdeznek:
- Kolja! Mondd el nekünk a MIG 29-es műszaki adatait!
Megint semmi, tehát megint megverik szegény pilótát.
Ez így megy hetekig, mígnem az amerikaiak megunják az egészet, és hazaengedik Kolját.
Otthon éljenzik, nemzeti hőst csinálnak belőle.
A barátai meg is kérdezik:
- Mondd, sokat kérdeztek? Hogy bírtad?
Mire Kolja:
- Fiúk, tanuljátok meg a MIG 29-es adatait, mert ezért engem odakint mindig nagyon megvertek.


206.
A frankfurti repülőtér német légiforgalmi irányítói kissé kimértek; elvárják tőled nemcsak azt, hogy tudd, hol van a gépállóhelyed, hanem azt is, hogy tudd, hogyan juthatsz el oda, de a világért sem segítenének. Így szórakoztató volt hallani a következő beszélgetést a frankfurti földi irányítás és egy British Airways 747-es (Speedbird) között.
Speedbird: "Jó reggelt, Frankfurt, Speedbird 206 készen áll."
Föld: "Guten morgen, guruljon a kapujához." ... A BA 747-es kigurul a fő gurulóútra, és megáll.
Föld: "Speedbird, tudja, hogy merre megy?!"
Speedbird: "Várjon, föld, most keresem a kaput."
Föld (tipikus német türelemmel): "Speedbird, még sohasem volt Frankfurtban ezelőtt?!"
Speedbird (hűvösen): "De igen, 1944-ben, de akkor nem szálltam le.."


205.
Egy férfi és egy nő ül egymás mellett a repülőn. Egyszer csak tüsszent a nő, majd elővesz egy papír-zsebkendőt és gyengéden megtörölgeti a lába közötti területet. A fickó értetlenül néz, azt gondolja, hogy rosszul látott. A nő pár perc múlva megint tüsszent, megint elővesz egy zsepit, megint megtörli a nevezett területet. A férfi továbbra is meglepetten, csendben figyel, de már alig tudja magát türtőztetni. Pár perc múlva megint tüsszentés, megint törlés. A pasi már nem bír magával, és megkérdezi:
- Bocsánat, de ön háromszor tüsszentett és mindhárom után megtörölte a lába közötti területet. Meg tudná ezt nekem magyarázni?
- Sajnálom, hogy megzavartam ezzel. Tudja, olyan betegségben szenvedek, hogy valahányszor tüsszentek, orgazmusom van.
- Ooooh, nagyon sajnálom, hogy kellemetlenkedtem. De szed valamit erre a problémára?
- Igen, borsot.


204.
Az orosz, az amerikai és a román elnök utazik egy repülőn. Kiteszi az ablakon az amerikai elnök a kezét:
- Az USA fölött vagyunk - mondja.
- Honnan tudod? - kérdezik a többiek.
- Érzem a felhőkarcolók tetejét.
Később az orosz elnök is kiteszi a kezét az ablakon:
- Oroszország fölött vagyunk.
- Honnan tudod?
- Lefagytak az ujjaim.
Később a román elnök is kiteszi a kezét:
- Románia fölött vagyunk.
- Honnan tudod?
- Lelopták az aranyórát a kezemről.


203.
Szabó úr üzleti útra repül Sydneybe. A repülőn egy pap mellett kap helyet, akivel jól elbeszélgetnek. Egy idő múlva jön a stewardess és megkérdezi, hogy vacsora előtt milyen aperitifet kérnek. Kovács egy whisky-t rendel, a stewardess kiszolgálja, majd a papot is megkérdezi, de az felháborodik:
- Kisasszony, inkább hagyom, hogy megvadult ribancok erőszakoljanak meg, mintsem hogy alkohol érintse az ajkaimat!
Erre Kovács visszaadja a whisky-t a stewardessnek, aki nem érti:
- Valami baj van az italával, uram?
- Nincs vele semmi gond, csak nem tudtam, hogy van választék!


202.
Kezdő ejtőernyős meséli a barátjának:
...és akkor felszálltunk a repülőgéppel X magasságig, erre az oktató azt mondta: "Ugorjon ki mindenki a gépből!" Mondtam neki, hogy nem merek. Mire ő azt mondta, hogy ha nem ugrok, hátulról a magáévá tesz.
- És ugrottál?
- Hát... az elején egy kicsit.


201.
A repülőn elromlik az egyik hajtómű, ezért a pilóta rádión kéri az utasokat, hogy üljenek le, csatolják be magukat, mert kényszerleszállást hajtanak végre. A bejelentés után megkéri az egyik stewardesst, ellenőrizze az utasokat, végrehajtották-e az utasítást:
- Mindenki leült és becsatolta magát?
- Igen, már csak egy ügyvéd osztogatja a névjegykártyáját...

Clicky Web Analytics